2016-03-13

Egy néprajzi foglalkozással folytatódott az újvárfalvai Noszlopy-kúriában a programsorozatunk. Egy régi, festett, tulipános ládából bontakozott ki szépen az előadás. Miből éltek régen az emberek? Mit termeltek? Hol laktak? Mennyien laktak együtt egy házban? Őszi Zoltán múzeumpedagógus segítségével választ kaptak ezekre a kérdésekre a gyerekek. Megtudhatták többek között azt is, hogy létező dolog volt a nagycsalád, amikor is akár 20-30 ember is élhetett egy fedél alatt. Persze nem ez volt a legjellemzőbb, de egy családfán keresztül a hallgatóság megláthatta, hogyan épülhetett fel egy ilyen család. Az előadás rávilágított arra is, hogy milyen szigorú íratlan szabályok léteztek, mennyit kellett néha szűkölködni és mennyi konfliktus lehetett egy-egy ilyen közösségben. A ládából pedig a Rippl-Rónai Múzeum gyűjteményéből származó szőttesek és ruhák kerültek elő, amiket az érdeklődők kezükbe is foghattak. A legügyesebbek pedig kipróbálhatták, hogy milyen érzés a fejükön egy kosarat cipelni. Az előadás során bebizonyosodott, hogy még a legkisebbeket is érdekli a néprajz és a régi korok világa, tárgyai.